2009. április 3., péntek

Hajas László a vacsorát is hajsütővassal csinosítgatta


A konyhában is fodrász

A pénteki adás rengeteg meglepetést tartogatott a nézők számára, mert megtudhatták, ki lett a hét legjobb vendéglátója és láthatták Ágica felejthetetlen bukfencét.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Hajas László bebizonyította, hogy egy percre sem tud elszakadni munkájától, a konyhában is fodrász maradt.

Ugyanis az elismert mesterfodrász reggel hóna alá csapta a hajvágó és hajsütő készletét, bezárkózott a konyhába, és olyan ételkülönlegességeket próbált készíteni vendégeinek, amiket csak maximum pontszámmal lehet jutalmazni.

A terítékére is éppúgy odafigyelt, mint az ételek szervírozására. Péter meg is jegyezte, hogy nem hiszi el, hogy teljesen egyedül, felesége segítsége nélkül készítette el az asztal dekorációját, mert túl szépnek találta.

Laci előételként káposztafejbe fésült sajtfalatkákat készített, amit, mesterfodrászhoz hűen tálalt. Vendégei percekig szóhoz sem jutottak az ámulattól és félték elfogyasztani a műalkotást.

A főétellel, ami spagetti fonat variációk pitypanggal, sajttal, dióval volt, már nem aratott osztatlan sikert, mert Erikán kívül senkinek sem ízlett. Szerintük Laci túlságosan csípősre készítette.

A desszert (Marcipánnal töltött aszalt gyümölcsök) közben Ágica rájött, hogy talán jobban járt volna, ha otthon marad, mert Réka akaratlan mozdulata miatt nem csak egy tányér finomság, hanem egy pohár vörösbor is az ölében landolt. Azonban a Való Világ egykori üdvöskéje korántsem volt túl az est megpróbáltatásain, mert amikor a népszerű színésznő véletlenül meglökte átbukfencezett a székén. Teljesen kiakadt. Magából kikelve kergette az asztal körül a csipkelődő Hajdú Pétert, ám vetélytársai hamar leállították, nehogy kárt tegyen bármiben.

Laci bevallotta túl sokat akart, és nem szakácstudásának megfelelően választotta az ételeket, ezért nem úgy sikerült az este, ahogy képzelte. Az izgalomnak köszönhetően pedig teljesen szétszórttá vált, így mindent elfelejtett. Mindezek ellenére elárulta, nagyon büszke magára.

Mivel mind a négy vendégétől csak 8 pontot kapott, ezért Lacinak összesen 32 pontja van, ami a harmadik helyhez elég.




Forrás. vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése