2009. április 23., csütörtök

Sváby András volt a vendéglátó, megmutatta, remek házigazda


Műsorvezetőből „konyhatündér”
Sváby András bebizonyította, nem hiába volt étterme, mert remekül ért a vendéglátáshoz.
Sváby Andráshoz háza meseszép zöld környezetben található, csodálatos panorámával. Otthonuk kialakításában nagy szerepe volt feleségének, de a konyhát András saját igényei és ízlésvilága szerint alakítatta ki.

Az egykori műsorvezető elárulta, imád és barátai szerint tud is főzni, ám egy kicsit fél, hogy miképp fognak vélekedni menüsoráról vendégei.

András a welcome drink-ket nem a nappaliban, vagy a teraszon, hanem a saját borospincéjében szolgálta fel. Azonban bor helyett a vendégek, csak házipálinkát kaptak. Zita elmondta, egy kicsit furcsállotta, hogy egy borospincében nem bort, hanem pálinkát kínált a házigazda.

Az előételt (Thai királyrák leves) Vágó István várta a legjobban, mivel megfogadta, bosszút áll az előző napon őt ért sérelmek miatt. Ám legnagyobb bánatára, azon kívül, hogy András langyosan tálalta a levest, semmi másba nem tudott belekötni.

De Vágó úr nem adta fel. Úgy volt vele, ha törik, ha szakad, akkor is hibát talál az est folyamán valamiben. Azonban a főételnél (Kertben grillezett vörös tonhal cukkini salátával, chilis ananásszal) is csalódnia kellett, mivel a házigazda olyan finom ételt készített, hogy kénytelen volt szemet hunyni sérelmei felett, és gratulált az ételhez.

András desszertjével (Málna sorbet) Vandán kívül, mindenki meg volt elégedve. A Reggeli népszerű műsorvezetője elárulta, kicsit csalódott, hogy ezt a különleges ételsort a házigazda egy ilyen egyszerű finomsággal zárta le.

Az exműsorvezető ennek ellenére, mindenkit levett a lábáról vendégszeretetével és főzőtudományával. Anikó 10 pontja kivételével, mindenki 9-et adott Andrásnak. Így összesen 37 pontja van és jelenleg ő áll az első helyen.





Forrás: vacsoracsata.tv

Sváby András receptjei ITT találhatóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése