2009. március 31., kedd

A Való Világ Ágicája ismét bepillantást engedett életébe - Jó háziasszony volt


Ágicát az egész ország jól ismeri, hiszen 2004-ben bevonult a Való Villába és 132 napig a nyilvánosság előtt élte hétköznapjait. Egy-két villalakóval ellentétben, ő nem tűnt el az ország-világ szeme elől, hanem azóta is jelen van a médiában.

A Vacsoracsata műsornak köszönhetően a nézők nosztalgiázhattak egy kicsit. Ismét láthatták Ágicát főzni, sminkelni és bepillanthattak a hálószobájába, hogy lássák, hol hajtotta egykor Leoval nyugovóra a fejét.

Azonban a megszokott villalakók helyett, most négy közismert celebbel osztotta meg otthonát egy este erejéig. Ágica ugyanis főzésre adta a fejét.

A szőkenős ügyetlensége most sem hagyta cserben és mindent, amit lehetett elejtett, rosszul csinált vagy elfelejtett. Ám kedvességével ellensúlyozta botlásait.

Igyekezetét vendégei is észrevették és az est végén elárulták, olyan kedves és figyelmes háziasszonyt még sosem láttak, mint Ágica. Az utóbbit mi sem bizonyítja jobban, minthogy kényelmetlen székeire mindenkinek névre szóló párnát készített. Igaz a terítéke egy kicsit giccses volt, de illett személyiségéhez és a lakásához, ezért vendégeinek is tetszett.

Az előételtől (Legényfogó leves) Péter nagyon tartott, mert nem bízott Ágica főzőtudományában, de kellemeset csalódott, mert ehető volt. A főétel (Kolbászos, tejszínes csirkemell csíkok gazdagon) az egykori villalakó saját receptje alapján készült, amivel – az est végén ő is belátta – egy kicsit melléfogott. A csipkelődős Péter szerint inkább hasonlított egy lecsóhoz, mint gasztronómiai remekműhöz. Ennek ellenére Erikának és Lacinak ízlett.

A desszert (Álomhajó) azonban annyira jól sikerült, hogy mindenki megette.

Az estét egy pohár borral és egy roma nótával zárták, amit Ágica kedvéért a vendégek is énekeltek.

Az egykori villalakó úgy érzi, jobban teljesített Hajdú Péternél. Az ételei finomabbak voltak és a hangulat is jobb volt nála. Azonban ez pontjain nem látszik, mivel nem tudta a népszerű műsorvezetőt megelőzni. Lacitól és Pétertől csak 7 pontot, Erikától 8-at és Rékától 9-et kapott, így összesen 31 pontja van, ami jelenleg csak a második helyhez elegendő.




Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak.

2009. március 30., hétfő

Hajdú Péter királyi lakomát főzött a Vacsoracsatában


Hajdú Péter nem tud főzni, ennek ellenére egy olyan háromfogásos lakomával kápráztatta el vendégeit, hogy szóhoz sem jutottak az ámulattól.

Ki ne ismerné a tökéletes Hajdú Pétert, aki mindenkit leköröz tehetségével? A népszerű műsorvezető arra adta fejét, hogy bebizonyítsa nemcsak az újságok címlapján mutat jól, hanem a konyhában is.

Szerinte nála jobb házigazda nincs a világon. Igaz főzni nem tud, de bízik benne, hogy szerencséje most sem hagyja cserben.

Péter nagyon különleges menüt választott, mert szerette volna vendégeit lenyűgözni. Az előétel (Szarvasgombás szuflé réteskosárban) annyira jól sikerült, hogy vendégei egy falatot sem hagytak tányérjukon.

A királyi lakoma ellenére, Péter azért követett el hibát, például: nem volt tisztában a szervírozás alapszabályaival. Nem rakott a terítékhez dupla evőeszközt, ami miatt Réka szemrehányást tett.

A főételt (Fokhagymás languszta madársalátával) Erika és Ágica nem ette meg, mivel ők nem szeretik a tengeri herkentyűket. Azonban Rékának és Lacinak annyira ízlett, hogy elárulták, ha Péter ismét vendégül látná őket, biztos nem mondanának nemet.

A desszert (Kanadai juhszirupos mousse) Erika kivételével mindenkinek ízlett, szerinte túlságosan édes volt.

Péter - akinek nem kell a szomszédba menni egy kis önbizalomért -, úgy érzi, ezzel a főzőtudománnyal már szakács műsort is vezethetne és nála jobb házigazda nincs a világon, ám vendégei ezt nem így gondolják. Mert hiába főzött különleges vacsorát, ha egyfolytában csipkelődő megjegyzésekkel bombázta vetélytársait.

Éppen ezért Erika csak 7 pontot, Réka és Ágica 8-at, Laci pedig 9-et adott Péternek. Összesen 32 pontja van.

Péter úgy érzi, szakácstudománya felülmúlhatatlan és hogy ő lesz a Vacsoracsata heti nyertese. Azonban a hét még rengeteg meglepetést tartogat.





Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak.

2009. március 27., péntek

Bárdosi a lelke mélyén még gyerek


Sanyi gyermeki énjével teljesen levette lábáról Marsi Anikót.

Ha azt mondjuk Bárdosi Sándor, mindenkinek egy erős férfi jut eszébe, nem pedig egy köténykében flangáló konyhatündér. Pedig Sanyi szakácsnak sem rossz, állítja Marsi Anikó.

Az olimpiai bajnokunk úgy döntött, bebizonyítja mindenkinek, egy férfi is lehet jó szakács, sőt, néha még a nőket is lekörözheti főzőtudományával.

Sándortól vendégei csak egy rántottát vagy lecsót vártak, nem pedig egy olyan háromfogásos remekművet, amit eléjük tálalt.

Igaz, néha elanyátlanodott a konyhában, de a Fókusz népszerű műsorvezetője rögtön segített neki. Anikó elárulta, Sándor olyan, mint egy kisfiú és az ő Vilikéjét juttatja eszébe.

Az előételként (Fürj eszencialeves) felszolgált leves mindenkinek ízlett, azonban a főételtől (Sült fürjmellek vadrizzsel és vadgomba szósszal) Éva majdnem megfulladt. Mivel a fürjben apró pici csontok voltak, ami közül az egyik megakadt az elismert modell torkán.

A desszertre jobban lett és a bőséges cukortartalom ellenére duzzogva elfogyasztotta a guszta finomságot. Azonban elárulta, nagyon rosszul esett neki, hogy házigazdája nem vette figyelembe az ételkészítésnél, hogy ő nem eszik cukrot.

Éva haragja a pontozásnál is látszott, mivel csak 8 pontot adott Sándornak, míg András és Nóra 9-et, Anikó pedig 10-et. Összesen 36 pontja van, amivel a dobogó harmadik helyére került.




Forrás: vacsoracsata.tv


A vacsora receptjei ITT találhatóak.

2009. március 26., csütörtök

Ördög Nóra megmutatta honnan jött


A csütörtöki Vacsoracsatában a nézők megtudhatták, hogy hol is nőtt fel a Reggeli népszerű műsorvezetője kiskorában.

Ördög Nóri nem tud főzni, de nem azért, mert sosem akart megtanulni, hanem mert nincs ideje rá. Ennek ellenére mégis örömmel szállt versenybe a Vacsoracsata eheti celeb versenyzőivel.

Mivel tapasztalatlan a főzést illetőlen, úgy döntött, a nagyszüleinél rendezi meg a vacsorát, mert úgy érezte, elkél a segítség egy háromfogásos menünél. Nóri nem átlagos szakácskönyvet használt, ha elakadt, hanem a nagymamája több éves tudását.

Nóri nagyszüleinek lakása az összes vendégben kedves emlékeket idézet fel, mert úgy érezték, mintha a saját nagyszüleiknél lennének. A szekrénypolcokra kirakott gyermekkori képektől és díjaktól András még el is érzékenyült.

Az előételként felszolgált szegedi halászlé, annyira finomra sikerült, hogy Anikó három tányérral is megevett belőle.

Éva egy kicsit félt, hogy a főételből (Kemencében sült túrós csusza házi készítésű tésztából) nem tud enni, mivel a diétája nem engedi, hogy lisztet egyen. Azonban Nóri erre is gondolt, így neki egy speciális tésztából külön adagot készített.

A desszert (Madártej) előtt Anikó egy kicsit lepihent, mert annyira tele ette magát, hogy nem bírt beszélni. Ám mikor erőt vett magán, gyorsan visszaült az asztalhoz, hogy elfogyassza az ínycsiklandózó illatú finomságot.

A pontokon is látszik, hogy mennyire jól érzeték magukat a vendégek Nórinál, mivel Éva 9 pontja kivételével mindenki 10 pontot adott neki. Így összesen 39 pontja van a népszerű műsorvezetőnek és jelenleg Szőke Andrással osztozik az első helyen.

Vajon sikerül Bárdosi Sanyinak mindenkit lefőzni és maximális pontszámmal az első helyre kerülni?



Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak.

2009. március 25., szerda

Horváth Éva már férjhez mehet - olyan jól sikerült a vacsorája


A mai Vacsoracsatát leginkább a férfi nézők várták, mivel bepillantást nyerhettek egy szépségkirálynő lakásába.

Éva minimalista stílusú lakása helyett a vendégek egy barbi baba rezidenciát vártak. Azt hitték a tűsarkúban topogó szépségkirálynő egy rózsaszín csilivili palotában él és nem egy harmonikus, meleg színvilágú otthonban.

A Cool tévé műsorvezetője elhatározta, ha nem is főztjével, de külsejével mindenkit levesz a lábáról, így tökéletes sminkben és egy bombasztikus ruhában nyitott ajtót vendégeinek. Terve sikerült, mert miután megpillantották a fiúk Éva csinos lábait, úgy elolvadtak, hogy még a zsíros kenyérre is azt mondták volna, ez egy igazi gasztronómiai remekmű.

A welcome drink-ként felszolgált, saját készítésű koktélja mindenkinek ízlett, éppúgy, mint az előétele (Sajtfondu).

A főételként szervírozott wellington bélszín is remek választás volt Éva részéről, mivel olyan finomra sütötte, hogy a Fókusz műsorvezetője, Anikó mind a tíz ujját megnyalta utána.

A desszertre azonban senki sem figyelt, csak pik-pak megették, mivel az örök mókamester megint alakított.

„Várjatok meg, csak kimegyek a mosdóba” címszó alatt, András bement Éva fürdőszobájába, levette ruháit, teleengedte a kádat vízzel és elkezdett fürdeni. Először senkinek sem tűnt fel, hogy nincs ott a tréfamester, de miután már a folyóson is állt a víz, a házigazda benézett a fürdőbe.

Mikor meglátta, hogy egy kicsi, szőrős ember fekszik a kádjában, jajveszékelve kiabált a többieknek, akik csapot-papot és a desszertet otthagyva rohantak a fürdőszobába.

A vizes kaland ellenére az este mégis jó kedvvel zárult és Anikó közölte Évával, olyan jól főz, hogy már férjhez mehet.

A pontokon is látszik, hogy a vendégek elégedettek voltak Éva főztjével, mivel Nóri 8-at, András 9-et, Sanyi és Anikó pedig 10-10 pontot adtak neki. Összesen 37 pontja van.

Éva pontjai jelenleg a második helyhez elegendőek. Vajon Nóra és Sanyi képesek lesznek megelőzni pontjaikkal?




Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsorareceptjei ITT találhatóak.

2009. március 24., kedd

Szőke András főzött a Vacsoracsatában - Imádták a főztjét


Ez a hét csupa meglepetést tartogat a nézők számára. Hétfőn bepillantást nyerhettek a Fókuszos műsorvezető, Marsi Anikó konyhájába, ma pedig a mókamester, Szőke Andráséba.

Ki gondolta volna, hogy András tud főzni? És hogy ilyen jól?

Úgy látszik az ország tréfamestere pályát tévesztett, ugyanis olyan ételeket varázsolt vendégei elé, ami még Évát is bűnbe vitte.

Mikor megérkeztek Andráshoz a vendégek, már tudták, egy jó hangulatú este előtt állnak. Házigazdájuk nagyon kitett magáért, mert az ételen kívül még koncerttel is kedveskedett vetélytársainak. A furcsa külsejű és használatú hangszerével mindenkit elvarázsolt, de a welcome drink-jével hamar észhez is térítette őket, hiszen olyan erős házi pálinkát szolgált fel nekik.

Az előételként felszolgált sonkába göngyölt aszalt szilváért odavoltak a vendégek. Hiába figyelmeztette őket, hogy forró és ne egyék mohón. Egy cseppet sem zavarta őket, hogy megégetik a nyelvüket, csak tömték magukba az ételt.

A főételért szintén odavoltak és a hozzá készített kenyérért is. Olyannyira ízlett mindenkinek, hogy a népszerű Cool tévés műsorvezető – aki évek óta nem eszik kenyeret - beadta a derekát és megevett egy szeletet.

Andrásnál a desszert (meggyes rétes) után nem ért véget az este, igazából csak akkor kezdődött el. Mivel a jókedvű celebek úgy döntöttek, elmennek egyet relaxálni a házigazda saját készítésű gyógyközpontjába. De csak Sanyi volt bátor, hogy kipróbálja a homokfürdőt. Azonban a lányok sem unatkoztak, mert óvodásokhoz hasonlóan lapátot ragadtak és elkezdték betemetni a szumo birkózót.

András pontjait nehéz lesz lekörözni, mivel Nóra 9 pontja kivételével mindenkitől maximum pontszámot kapott. Összesen 39 pontja van a mókamesternek.




Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak.

2009. március 23., hétfő

Marsi Anikó főzött - Fókuszban a műsorvezető


A hétfői Vacsoracsatában Marsi Anikó konyhájába pillanthattunk be.

A képernyőn komoly és koncentrált műsorvezető nő a hétköznapi életben olyan, mint minden más anyuka. Ha gyermeke úgy szeretné, akkor a boltban a sorok között bevásárló kocsival rohangálnak vagy tojásokat törnek.

A Fókusz magabiztos műsorvezetője a vacsora előkészületeiben is határozottnak mutatkozott, csak a desszertnél lassított le, mivel nem szereti az édességeket, ezért még sosem készített.

Először a fiúk, azaz András és Sándor érkezett meg, mert a lányok az Anikóhoz vezető zsákutcában is eltévedtek. Azonban ez a kis baki nem lombozta le jó kedvüket, hanem csak növelte.

Mikor a Fókusz műsorvezetője neki látott a leves készítésének, nem talált cérnát, így a petrezselymet a woodoobaba egyik hajszálával kötötte meg. Anikó bízott benne, hogy a levesbe (Pulykanyak leves) rejtett titkára senki sem jön rá, ám Sándor mégis leleplezte, mivel ő volt az a szerencsés, akinek a tányérjába került a nem éppen gusztusos meglepetés.

Éva a főételt (Rakott krumpli gazdagon) nem akarta megenni, mert az szénhidrát diétája miatt nem ehet krumplit. De félt, hogy Anikót megbántja, ezért úgy döntött, kiszedi a számára egészségtelen alapanyagot belőle. Sándor ezen nagyokat kacagott, mert szerinte vicc, hogy valaki a rakott krumplit krumpli nélkül eszi.

Majd Anikó első saját készítésű desszertjére (Joghurttorta) került sor, ami olyan finomra sikerült, hogy a Reggeli karcsú műsorvezetője három szeletet is evett belőle.

Anikó azt mondta az est végén, szerinte jól sikerült a vacsora és csalódna, ha mégis kevés pontot kapna.

Az biztos, a fiúkat levette a lábukról, mert mindketten 10-10 pontot adtak Anikónak. De a lányok sem voltak szűkmarkúak, mert Nóra 8-at, Éva pedig 7 pontot adott házigazdának. Anikónak összesen 35 pontja van.




Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak.

2009. március 21., szombat

Oszkár szűken mérte a porciókat


Oszkár remekelt
A népszerű műsorvezető és modell hiába lepte meg a többieket szakácstudományával, mégis második lett.

Oszkár minden vendéglátójánál kritizálta az ételeket, a dekorációt és a tisztaságot, most azonban a vérig sértett vetélytársaira került a sor. Megfogadták, az összes evőeszközt nagyító alá teszik, a lakását pedig jól szemügyre veszik, úgy hogy egy porcica se kerülje el figyelmüket.

A szőke herceg tudta, ezen az estén mindenki rajta köszörüli majd a nyelvét, ezért külön odafigyelt, hogy lakásában makulátlan rend legyen. Letisztította a falon levő képeket, porszívózott, fürdőszobát takarított és pókhálózott. Mindezt hiába tette, mert Bea asszony éles szeme mégis talált a karnis tetején, a csilláron és a szék alatt is néhány pókhálót.

Miután Oszkár vendégeit helyükre kísérte, sör, bor, pálinka helyett inkább koktéllal kínálta őket. Azonban Bea asszonyon kívül senkit sem vett le a lábáról modern italával.

Már-már szédültek az éhségtől, mert korgó hassal mentek a Kinter fiúhoz, bízván, hogy hamar jót esznek.

Mikor az előételt, a toronyba halmozott buffola mozzarella-t meglátták, kétségbeesetten csak annyit kérdeztek: ugye a főétel ettől több lesz? Oszkár szerint a többieknek számolniuk kellett volna azzal, hogy vendégségbe és nem kifőzdébe mennek.

A házigazda lassan készítette a főételnek szánt Dijoni mustáros bélszínt, ezért vendégei már ököllel verték az asztalt, sőt, pizza rendeléssel fenyegetőztek. Azonban desszertje, a vaníliapuding karamell réteggel olyan gusztusosra sikerült, hogy mindenkit lenyűgözött. Még Enikő is megette, pedig az alapanyagok a modell egészséges étrendjébe nem fértek bele.

Fáradozása a Vacsoracsata első helyéhez kevés volt, de a második helyhez már nem, mivel huszonnyolc pontot adott az éhes vendégsereg.



Forrás: vacsoracsata.tv


A vacsora receptjei ITT találhatóak

2009. március 19., csütörtök

Enikő megtisztította vendégei lelkét


A népes vendégsereg egy finom vacsora helyett, inkább méregtelenített.

Jogásznőnk az összes vacsoránál finnyásan válogatott, azonban most őt sem kímélték a szőrösszívű sztárok. Mai házigazdánk modell karrierje által vált híressé, viszont az utóbbi években inkább az életviteli és étkezési tanácsival népszerűsítette nevét.

Először is lakásától ájult el mindenki, viszont ami az asztalon várta őket, attól a gyomruk is felfordult. Oszkár úgy érezte, rend és tisztaság utáni vágya Enikőnél végre valóra válhat, azonban az asztalon levő nem makulátlan tisztaságú poharak láttán feladta a reményt.

A szokásos alkoholos welcome drink helyett, Enikőnél a vendégek különböző gyógyteákat kortyolhattak, és a házigazda vacsora előtt egy húsz perces meditációra invitálta az éhes sztárokat.
Az est folyamán Gáspárné belátta, Enikővel kapcsolatos megérzései nem hagyták cserben, hiszen csakis bioételekkel etette a húsevő vendégsereget. Oszkár a fűszeres főétel után egy pohár vízért imádkozott, azonban Sütő Enikőnél evés közben nincs hely az ívásnak, így poharak sem voltak az asztalon.

A vacsora vége felé a háziasszony visszavonult a konyhába, s míg ő a desszerteket tálalta, a többiek lakásfelfedező körútra indultak. Soma és Bea a gardróbszekrény láttán Enikő ízlésében nem csalódtak. Azonban míg a lányok a milliónyi övet, cipőket és ruhákat vizslatták, addig a fiúk házigazda testi adottságait megörökítő fotók nyűgözték le.

Az est végére Enikő is belátta; a vacsorát egy kicsit elszúrta. Talán, ha nem akarta volna megtéríteni húsimádó társait, nem csak 27 pontot kap.




Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak

2009. március 18., szerda

Benkő leszerepelt vendégei előtt a Vacsoracsatában


Dániel hiába akarta lenyűgözni szakácstudományával vetélytársait, őket csak a rendetlen legénylakás érdekelte.

A sztárvendégek egészen addig a pillanatig izgatottan várták, hogy bepillantást nyerjenek a népszerű lantművész hetvenhárom szobás kastélyába, amíg át nem lépték a küszöböt, mivel a várt gyönyör helyett rendetlenséget találtak. Dánielről köztudott, hogy imád vendégeket fogadni, azonban takarítani egyáltalán nem szeret.

Így hát az ajtó mögött nem egy tip-top lakást lelt a celebsereg, hanem egy zord, zugos, piszkos és egy kicsit szagos legénylakást.

Benkő Dániel hiába hozta ki magából a maximumot egy háromfogásos menüvel, kényes vendégei a látottak után már nem bírtak enni. Enikőt a hányinger kerülgette, Oszkárt pedig a piszoktól való félelem. Bea asszony azonban gyorsan a tettek mezejére lépett és maga tisztította fényesre az étkészletet.

Ám amikor házigazdája ezt meglátta, szomorú szemmel visszavonult konyhájába. Ott azonban erőt vett magán, és emelt fővel tálalt tovább. Mikor aztán vége lett a vacsorának, három gyönyörű szép hastáncos lány csalt mosolyt a kritikus vendégek arcára. Így aztán jó hangulatban telt az este, és huszonkét ponttal lett gazdagabb a köztársasági érdemkereszttel díjazott művész.



Forrás: vacsoracsata tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak.

2009. március 17., kedd

Soma vacsoráján is folytatódott a kötözködés


A népszerű jazz énekesnő az egyszerű és bohém stílusával mindenkit levett a lábáról.

Az első Vacsoracsatához hűen a mostani adásban is kötözködő hangulatban voltak a sztárvendégek. Ugyanis Bea asszony megtorolta sérelmeit, Enikő pedig ismét éhen maradt. De Oszkár és Dániel sem lakott jól.

Tudniillik a két férfi – annak ellenére, hogy húsevők – olyan nagy állatbarátok, hogy mikor megtudták, főételük – vagyis a tyúk életének kioltásáért - Soma a felelős, rögtön elment az étvágyuk és letették villájukat. Mamagésa próbálta menteni a menthetőt, de a szőrösszívű állatvédők nem álltak kötélnek. Agyukat egyre jobban elborította a méreg. Így már az sem érdekelte őket, hogy a csirke tisztességes búcsúztatásban részesült.

Cseppet sem szívbajos vendégei még a szőnyeg alá rejtett porcicákat is megtalálták, azonban a hangulatos, bohém stílusú lakás mindenért kárpótolta őket. Soma egyszerű terítéke még az előkelő Enikőnek is megfelelt, ám Oszkár tetszését nem nyerte el.

Az est végére a Mamagésát a napisten is megsegítette, és a kendermagos vacsorából egy fergeteges buli kerekedett.

Soma kimagasló vendéglátó művészetét mi sem bizonyítja jobban, minthogy kritikus vendégeitől negyven pontból harmincat kapott.




Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak

2009. március 16., hétfő

Gáspár Bea főzött


Gáspár Bea
Hobbi: főzés, gyerekek, minél több időt tölteni Evelynnel és Virággal

Bea asszony napi huszonnégy órában főz családjára, de most úgy érzi itt az ideje, hogy ország-világ előtt megmutassa milyen jó szakácsnő.


Bea asszony üzent vendégeinek
A népszerű showman felesége a vacsora előtt fenyegető üzenetet küldött vendégeinek.

Benkő Dániel szerelmet vallott Bea asszonynak
Az elismert lantművész Bea vacsoráján is hozta a formáját.

Bea asszony beolvasott Somának
Győző feleségénél betelt a pohár és megmondta Somának mit gondol róla.



Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak.

2009. március 13., péntek

Rózsa György megúszta


A műsorvezető biztosra ment: egyszerű, de minőségi és közkedvelt ételeket tett az asztalra.

Rózsa György izgatottan várta a pénteket, amikor végre fakanalat ragadhatott a kezébe. A virslin kívül még sosem főzött semmit, ezért úgy döntött, hogy biztosra megy: egyszerű, ugyanakkor minőségi és közkedvelt ételeket tett az asztalra.

Komótosan, de ügyesen mozgott a konyhában, és profi módon szelte a sárgarépát. Amikor a vendégek megérkeztek, csak ámultak a csodaszép ház láttán. Még jobban meglepődtek, amikor egy frakkba öltözött, fess úriember fogadta őket, aki nem volt más, mint a házigazda. Rózsa Gyuri ugyanis Jáksó Lacinak szerette volna megmutatni, milyen is az igazi, vendégszerető fogadtatás.

Rózsa György ma esti teljesítményét Évi 9, Levente és Laci 8-8, Csilla pedig 7 ponttal jutalmazta, ami összesen 32-t tesz ki. Mindenki elégedett volt mindennel, csak azt hiányolták, hogy Gyuri nem igazán csillogtatta meg a főzőtehetségét.

A társaság a jóízű beszélgetés után megkapta az utolsó fogást is, mégpedig a végeredményt. Jáksó Laci 5. helyezésén senki sem lepődött meg, csakúgy, mint Csomor Csilla aranyérmén.

A kis csapat annyira összeszokott a hét során, hogy Gyuri elárulta: egészen biztosan lesz folytatása a jó hangulatú estéknek, de az is száz százalék, hogy nem ő lesz a szakács.



Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak

2009. március 12., csütörtök

Csomor Csilla elkényeztette vendégeit


Senkinek nem volt kétsége afelől, hogy Csilla tud főzni, és valóban: nemcsak a színjátszás és a golf szerelmese, hanem a gasztronómiáé is.

Csilla féltő gonddal óvja alakját, így a magyaros, zsíros ételek kedvelői valószínűleg éhen maradtak ezen az estén.

Profi módon vásárolt be, a halat és a libamájat pedig házhoz szállították neki. Pillanatok alatt ínycsiklandozó vacsorát ütött össze, és a teríték is szemet gyönyörködtetőre sikeredett.

A vendégek addig nézegették a golfkészletét és díjait, amíg a színésznő meg nem invitálta őket a kertbe egy rögtönzött golfmeccsre. Gyuri ütéseit a fű bánta, Csilla pedig egyre türelmetlenebbül magyarázta neki a profi golf alapszabályait.

Az est megkoronázásaként a színésznő Déryné Széppataki Rózának öltözve meglepetéssel készült a kis csapatnak, akik ámulva hallgatták Csilla lenyűgöző előadását.

A remek vacsorának meg is lett az eredménye, hiszen Évi és Jáksó Laci is tökéletesnek ítélte az estét, és 10-10 ponttal jutalmazta a házigazdát. Rózsa Gyuri és Szuper Levente is remekül érezte magát, így 9-9 pontot adott a vacsorára. Csillának ezzel összesen 38 pontja van, ami az összes vacsoracsatás eredményt tekintve is kiváló.



Forrás. vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak.

2009. március 11., szerda

Szuper Levente lenyűgözte vendégeit


A Jáksó Laci vacsoráját követő napon mindenki enyhe gyomorrontással ébredt, és ez nagyban meghatározta a szerdai napot, amelyen Szuper Levente csillogtatta meg főzőtudományát.

Csomor Csillának nem voltak túl nagy elvárásai az esti vacsorával kapcsolatban. Mint mondta, egy kis gyomorgyógyító főtt krumplit értékelne a legjobban.

Levente azonban nem akarta a dolgok könnyű végét megfogni, ezért ínycsiklandozó és egyben szakértelmet igénylő menüsorral kedveskedett a vendégeknek. Gyönyörű, többgenerációs családi házában kezdett hozzá a főzéshez, amit végül profi módon bonyolított le.

Az alkalom miatt még a családi ezüstöt is elővette, majd erdélyi pálinkával és házi eperszörppel tette még meghittebbé az együtt töltött perceket. A Vacsoracsata nézői egy rögtönzött hokimeccsnek is tanúi lehettek, ahol Rózsa György örömmel konstatálta, hogy sikerül gólt lőnie a világ egyik legjobb kapusának.

A desszert előtt a dicsőségszobát is megcsodálhatták a vendégek. Amíg ők gyönyörködtek, addig a házigazda a medence mellett sürgött-forgott, majd diszkógömbbel, retrozenével és az ínycsiklandozó desszerttel fogadta sztárbarátait.

Az előzőekből már sejthetjük, hogy a pontozásnál Csomor Csilla volt a legszigorúbb, ő 7 pontra értékelte Levente főztjét. Évi 9 pontot adott, csupán azt fájlalta, hogy a tarja mellé nem grillezett külön neki csirkét a házigazda. Rózsa Gyuri és Jáksó Laci tökéletesen elégedettek voltak mindennel, ezért megadták a maximális 10 pontot.

Levente így összesen 36 pontot főzött össze.




Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak

Jáksót megszánták a vendégei


Laci saját bevallása szerint egyáltalán nem tud főzni, ezért a vendégek izgatottan és félve várták a ma esti Vacsoracsatát.

Az étlap láttán mindenki hangos nevetésben tört ki, mert a menüsor ízvilága erőteljes diszharmóniát mutatott.

A gondok azonban nem itt kezdődtek, hanem már a vásárlásnál. Laci egy bevásárlóközpontban próbálta beszerezni a hozzávalókat, de már akkor érződött, hogy nem sok köze volt eddig a főzéshez. Nem találta a sót, a paprikát és a vöröshagymát is a húsoknál kereste.

Amikor nagy nehezen megtalálta a paprikát, kétségbeesett, ugyanis arra nem számított, hogy többfélét is tartanak a boltban. A többi vásárló azonban mindig kisegítette a mi Lacinkat. Sikerült leszólítania az egyetlen boltban tartózkodó külföldit is, így tőle kérdezte meg, melyik a konyak a hatalmas alkoholválasztékból.

A kasszánál szanaszét gurultak a nagy műgonddal összeválogatott krumplik, de legalább a jégkrém nem olvadt el, mert azt már a hozzávalók keresése során elnyalta. A bevásárlás után kocsiba pattant, ahol – Sári Évi tegnapi dalát idézve – izmos kockahasát is megcsodálhatták a tévénézők, Laci ugyanis a kamerák előtt cserélt pólót.

De nemcsak a hozzávalók megtalálása ment nehezen a házigazdának, hanem a kicsomagolásuk is. A majonéz csavaros kupakját inkább késsel vágta le, a rákkoktél dobozát pedig szabályosan meggyilkolta, miközben ki akarta bontani.

A teríték – Rózsa György szavaival élve – nem volt hivalkodó, és puritán egyszerűségről tett tanúbizonyságot a szalvéta gyanánt összehajtogatott kéztörlő is. Ám a humora szerencsére egész este végigkísérte a showmant.

Rózsa György a tegnapi Vacsoracsatában elmesélte, hogy a Kapcsoltam című televíziós vetélkedőben egyszer azzal tréfálták meg a kollégái, hogy víz helyett vodkát töltöttek a poharába, amibe ő élő adásban jóízűen belekortyolt. Laci természetesen nem hagyhatta ki, hogy harminc év után ne süsse el újra az egykori poént, és négy vízzel teli pohár mellé egy vodkásat is odakészített a műsorvezetőnek, aki ismét beugrott a csőbe.

Az értékeléskor Csomor Csilla 4, Rózsa György 5, Szuper Levente 6, Sári Évi 7 pontot adott a vendéglátásért. Igy Jáksó László a 22 pontjával valószínúleg beállította a Vacsoracsata negatív rekordját



Forrás: vacsoracsata.tv


A vacsora receptjei ITT találhatóak

Sári Évi már a vacsora előtt 10 pontot kapott Jáksótól


Sári Évinek nem volt könnyű dolga, hiszen elsőként mérettetett meg a héten.

Még nem ismerte vetélytársai ízlését, ezért csak reménykedett abban, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését a vacsora.

A bevásárlást egy kisboltban és a piacon intézte, és az előzetesen összeírt lista alapján pillanatok alatt megvásárolta a hozzávalókat. Miután mindent beszerzett, visszaautózott a lakására, és hozzákezdett a főzéshez.

A leves elkészítésekor kisebb gondok adódtak, ugyanis a tejszín nem akart egyenletesen elkeveredni, de Évi nem csüggedt: egy szűrő segítségével megszabadult a furcsa, fehér lepedéktől. Évi a görögdinnyével is megszenvedett. Nem tudni, hogy a dinnye volt túl nagy vagy a kés túl kicsi, mindenesetre úgy hasogatta a gyümölcsöt, mintha fát vágna.

A spenótos jázminrizs elengedhetetlen kellékével, a friss spenóttal korábban nem került közelebbi barátságba. Mint mondta, eddig csupán mirelit spenóttal találkozott, ezért fogalma sem volt, hogy a leveleket vajon fel kell-e szelni főzés előtt vagy sem. Édesanyja szerencsére mindig kéznél, pontosabban telefonnál van, így ebben a nehéz kérdésben is kisegítette Évit.

Az énekesnő lakása túl picinek bizonyult ahhoz, hogy ellepje a kis csapat, ezért úgy döntött, hogy a barátnőjénél tálalja fel a menüt. A vendégek ajándékkal is kedveskedtek a házigazdának. Rózsa György úriemberhez illően hatalmas virágcsokorral állított be, Jáksó László pedig egy titokzatos aromagyertyát ajándékozott Évinek, hozzátéve: ezt csakis a fürdőszobában használhatja fel, és két személyre szól.

Az üdvözlőitalként felszolgált mojitót leginkább a limonádéhoz tudták hasonlítani az egybegyűltek, de mint mondták, annak nagyon finom volt. Évi névjegykártyákkal jelezte, hogy az asztalnál kit melyik széken szeretne viszontlátni. Rózsa Györgyöt legyuribácsizta a kis cetlin, amin ő viccesen fel is háborodott, és ez az értékelésénél meg is látszott.

Az előétel előtt a Nyár van című slágerrel kedveskedett a házigazda a sztárvendégeknek. A dalt (pontosabban Évi látványát) természetesen a fiúk élvezték jobban, de Csomor Csilla is remekül szórakozott.

Az értékelésnél mindenki megjegyezte, hogy Évi nagyon figyelmes és kedves vendéglátó volt. Csilla szerint a fogások laza ujjgyakorlatok voltak, de az énekléssel és a különféle apró figyelmességekkel jól feltornázta az estet, így 8 ponttal jutalmazta őt.

Laci már a vendégeskedés előtt kijelentette, hogy akkor is 10 pontot ad Évinek, ha nyers békát tálal fel neki. Be is tartotta a szavát. Rózsa György csupán egyetlen kivetnivalót talált az este során, mégpedig azt a bizonyos legyuribácsizást, így egy pont levonással 9-esre értékelte a vacsorát. Levente volt a legszigorúbb: ő 7 pontot adott Évinek, akinek így összesen 34 pontot ért a főztje.




Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT találhatóak.

2009. március 8., vasárnap

Titkok a Vacsoracsata forgatásokról


A blikk.hu kiderítette, mik maradtak ki a Vacsoracsatából

Koltai elaludt, Bárdosi és Delhusa nem bírta egyedül

BUDAPEST — Több tucat remegő kezű sztár ideges főzőcskézését követhette testközelből a Vacsoracsata stábja, de ők finom falatok helyett szendvicseken éltek.

"Egyszerűen nem jutott idő másra. A versenyzők mindig dupla adagot akartak főzni, hogy nekünk is jusson, de persze kifutottak az időből” – magyarázta Varga Rita, a műsor főszerkesztője.

Hogy mit nem láthattak még a nézők? Például azt, hogy Bárdosi Sanyi lakásában az egész forgatócsoport krumplit hámozott. "A zöldségek pucolásában gyakran segítettünk, ez nem csalás, különben sohasem végeztek volna a játékosok.

Delhusa Johnnynál is darált hússal és szőlőlevelekkel bíbelődött mindenki. A lényegi kérdésekbe, a fűszerezésbe és az ételek kiválasztásába azonban nem szólhattunk bele” – mondta a főszerkesztő.

Varga Rita szerint a kamerák kereszttüzében még a legprofibb háziasszonyok is elveszítették a fejüket. Détár Enikő például szinte napi rendszerességgel főz, de a tévéstáb előtt bizony neki is torkában dobogott a szíve.

"Nagyon ideges és fáradt volt mindenki. Délelőtt tízkor indultunk bevásárolni az aktuális versenyzővel, a vacsorák pedig hajnali kettőkor-háromkor értek véget. Koltai Robi anynyira elfáradt az előkészületek alatt, hogy ledőlt szundítani egyet” – emlékezett a főszerkesztő.

Koltai inkább ledőlt egy kicsit főzés helyett

A hírességek harmincezer forintból gazdálkodhattak. Hajdú Péter és Benkő Dániel nem sajnálta a pénzt: előbbi langusztát vásárolt, utóbbi olyan borokat hozatott, amelyeknek egyetlen palackja kimerítette a teljes keretet. A tévések ítélete szerint a pár hónapig pihenő Vacsoracsata abszolút győztese Zoltán Erika, mert az ő spanyol menüjének receptjét még a stábtagok is ellesték.


Forrás: blikk.hu


Zoltán Erika receptjei ITT találhatóak


2009. március 7., szombat

Péter-Szabó Szilvia a konyhában is varázsolt


Szilvi a konyhában is varázsolt
A Nox gyönyörű énekesnője jobban izgult a Vacsoracsatában, mint a fellépések előtt.

Péter-Szabó Szilvia meseszép, mediterrán hangulatú otthonában fogadta vacsoravendégeit. A házhoz úszómedence, csodás kilátás és egy kutya is tartozik.

Szilvi otthonosan mozgott a kisboltban, a hentesnél már jó előre megrendelte a húst, így nem érték meglepetések a bevásárlás során. Valkó Eszter szerint sokkal könnyebb dolga volt az énekesnőnek, mint nekik, hiszen az előző napokban már megismerhette a vetélytársak ízlését. Szilvi valóban kamatoztatta a megszerzett tudást, hiszen a libamáj már kedden is bekerült a menüsorba.

Az ételek elkészítését egy telefonnal és a szakácskönyvvel a kezében kezdte, hamarosan pedig egy csörgőóra is előkerült, amely mindig vigyázott arra, hogy ne égjen oda az étel. Magabiztosan mozgott a konyhában, bár saját bevallása szerint még van mit tanulnia a gasztronómia rejtelmeiről.

A díszítés hibátlan volt, de ez nem is meglepő Szilvi mindig tökéletes megjelenését látva. A házigazda rettenetesen izgult a vendégek megérkezése előtt, sőt, még akkor sem engedett fel, amikor az üdvözlőitalként felszolgált narancslés pezsgőről elismerően nyilatkoztak.

Az eszem-iszom előtt Szilvi egy gyönyörű József Attila-feldolgozást énekelt el egy barátjával, aki zongorán kísérte őt. A dal hatására még Valkó Eszter kritikus szíve is meglágyult, és percekig könnyezett a meghatottságtól.

A desszert előtt Győzi tiszteletbeli romává avatta Koltai művész urat, aztán körbevezette őt Szilviék házában. Rippelék megmártóztak a medencében, majd két törölközővel a kezükben ismét asztalhoz ültek.

Az értékelésnél voltak, akik a mennyiséget kritizálták, de akadtak, akik szerint minden úgy volt tökéletes, ahogy azt Szilvi elkészítette. Eszter csak az előétellel volt maximálisan elégedett, így ő 8 pontot adott a vacsorára, csakúgy, mint Győzike. Koltai Róbert 9, Rippelék pedig a maximális 10 ponttal jutalmazták a gyönyörű énekesnőt, akinek így összesen 35 pontja lett.

A vacsora végén kiderült, hogy a héten Koltai Róbert érdemelte ki a legjobb házigazda címet. A kis csapat ezután könnyes búcsút vett egymástól, és befejezésként elénekelte az Egyszer véget ér című slágert.




Forrás: vacsoracsata.tv


A vacsora receptjei itt találhatóak

Rippel fivérek India mesés világából adtak ízelítőt

Rippel Feri és Viktor
A Rippel-fivérek nevét nem csak az ország, hanem az egész világ ismeri.

A testvérpár hatalmas ereje és bámulatos ügyessége révén vált nemzetközileg elismert artistává. A világ számos országában, többek között a párizsi Moulin Rouge-ban is felléptek már. A kétszeres Guinness-rekorder fiúk akár ikertestvérek is lehetnének: mindketten 190 centiméter magasak és 90 kilók, Viktor azonban két évvel fiatalabb Ferinél. A tudás a vérükben van, hiszen szüleik is világjáró artisták voltak, ők Trio Cortez néven váltak ismertté. Aki aktívan sportol, annak az étkezésre is oda kell figyelnie. Így van ez a fiúkkal is. Bár azt mondják, rengeteget esznek, a versenyek előtt szigorú diétát tartanak, és rengeteg folyadékot isznak. A Vacsoracsatában minden bizonnyal inkább az övlazításra szavaznak, és bátran élvezik majd a finomabbnál finomabb falatokat.

Győzike kipróbálta a trambulint!
Győzike nehezen szánta rá magát a vacsora előtti testmozgásra, ünneplő cipőjében nem nagyon akart a trambulinra lépni. De a kezdeti ellenállás egy perc alatt gyermeki örömmé változott…..

A Rippel-fivérek kocsonyával indítottak
Valkó Eszter már a vacsora elején majdnem rosszul lett. Az erőművészek italának nemcsak a látványa, de az íze is meglehetősen bizarr volt.
A szokatlan ízek nem nagyon jöttek be a vendégeknek, de ettől függetlenül, jól érezték magukat, amit pontjaik is bizonyítanak: Szilvi 9, Eszter 8, Győzike 8, Koltai Róbert 9 pontot adott a fivéreknek
Így összesen 34 pontot gyűjtöttek be.




Forrás: vacsoracsata.tv


A vacsora receptjei itt találhatóak

Koltai Róbert debütálása a konyhában


Koltai Róbert túl van már száz színházi bemutatón, ötven filmszerepen és hét rendezésen, de a konyhában a Vacsoracsata keretein belül debütált először.

Ennek ellenére nem a lehető legegyszerűbb ételek elkészítését tűzte ki célul – menüválasztása a klasszikus, magyaros ízvilágon alapult.

A bevásárlást egy kisboltban kezdte, ahol az eladó lista alapján keresgélte neki össze a hozzávalókat. Koltai Róbert nehezen tudott választani, ezért a döntést minden esetben a „szakértőre” bízta.

A piacon hasznos tanácsokkal látták el arra vonatkozóan, hogy mivel dobhat fel egy egyszerű lecsót. Volt, aki rizst javasolt, de a művész úr végül a megérzéseire hagyatkozott, és a parasztkolbász-virsli kombináció mellett döntött.

A vacsorát egy barátja lakásában készítette el, ebből kifolyólag még azt a vágódeszkát is a szekrényben kereste, ami a szeme előtt hevert a pulton. Kisebb gondjai akadtak a répaszeleteléssel, és a szagelszívóba is beverte a fejét. Saját bevallása szerint eddig csupán mikróban melegített, így nem lepődtünk meg azon, hogy a tűzhelyet sem tudta begyújtani.

A konyhai malőrök száma itt még nem ért véget. Láthattuk, ahogy nagykanállal próbál sót kiemelni egy kiskanálra méretezett üvegből, de majdnem megtudtuk azt is, hogyan készül az a fahéjas tarja, amit a hozzáértők általában borssal szoktak fűszerezni.

Ahogy azt Valkó Eszter előzetesen megjósolta, a művész úr igazi csárdahangulatot teremtett a terítékkel, amely piros kockás abroszból és szegfűvel kirakott asztaldíszből állt. A vendégek majdnem szomjan haltak az üdvözlőitalként felszolgált borral a kezükben, amit csak akkor ihattak meg, amikor Koltai Róbert – körülbelül negyed óra szavalás után – befejezte a pohárköszöntőjét.

Győzike, a nagy nevettető ezúttal szentimentális oldalát is megmutatta a nézőknek. A házigazda A legtöbb ember ott hibázza el című nótát énekelte el a vendégseregnek, amelynek hallatán Győzőből előtört a zokogás.

Az est fénypontja minden bizonnyal az volt, amikor Robi a Sose halunk meg című filmklasszikusból elénekelte legkedvesebb dalát. Mindenki becsukott szemmel, áhítattal hallgatta őt, és még a művész úr szemébe is könny szökött az előadás során.

A pontozásnál nemcsak a finom vacsorát, hanem a remek vendéglátást is pontozták a meghívottak. Győző a Jóistenhez és a nagyapjához hasonlította a házigazdát, akihez ők öten unokaként mentek látogatóba. Természetesen 10 pontra értékelte a vacsorát, csakúgy, mint a Rippel-fivérek. Szilvi és Eszter kicsit szőrösebb szívű volt, ők 8-8 ponttal jutalmazták Koltai Róbertet, aki 36 pontjával így átvette a vezetést.




Forrás: vacsoracsata.tv


A vacsora receptjei itt találhatóak

Valkó Eszter, a bohókás házigazda


Az RTL Klub reggeli játékának műsorvezetője imád főzni, csak nem éppen mostanság, ugyanis még nem készült el a konyhája. Emiatt kényszermegoldást kellett kieszelnie az esti vendéglátáshoz. Eszter gondolt egy nagyot és kiköltözött a teraszra.

Úgy döntött, hogy könnyen elkészíthető, ugyanakkor ízletes ételekkel lepi meg sztárbarátait. Első útja a sajtboltba vezetett, ahol percekig kóstolgatta a finomabbnál finomabb sajtkülönlegességeket. A piacról zöldségekkel megrakodva távozott, de azt a szupertitkos információt is megtudta az eladótól, hogy a legyeket légyriasztóval lehet elűzni.

Hazatérve növényekkel telezsúfolt balkonján látott neki az előkészületeknek. Bár eleinte nehezen ment a tűzcsiholás, pár perc múlva már a grillsütő hatalmas füstfelhője borította be az egész társasházat. Eszter azonban nem ijedt meg ettől a malőrtől: napszemüveget és sapkát húzott, és vidáman szelte tovább a zöldséget.

Sajnálattal állapította meg, hogy elfelejtette bepácolni a grillezendő húsokat, így néhány perc sülés után majdnem feketére égett az összes. De a házigazda most is feltalálta magát: olívaolajjal locsolgatta a csirkét, így próbálva megmenteni a helyzetet.

A vacsorához szexi miniruhát öltött magára, és izgatottan várta a vendégsereget. Ruhaválasztását Győzike díjazta a legjobban: nem győzte dicsérni csodás lábait, és egész este kerítőként ajánlgatta Eszternek a hímnemű ismerősöket.

A teríték nem tükrözte a műsorvezetőtől megszokott tarka, szeleburdi stílust, hiszen minden hófehér színben pompázott. Az üdvözlőitalnál még Győző szava is elakadt, Eszter ugyanis elfelejtette mondani, hogy negyven százalékos alkoholt szolgált fel a kis csapatnak. A showman percekig fuldoklott, és még a házigazda vízipipája sem nyugtatta meg őt.

Amíg a házigazda a desszerttel foglalatoskodott, Rippelék és Győző odaosontak Eszter gardróbjához, és kicsentek belőle néhány különleges darabot. Az estét egyébként is Győzi uralta, folytonos beszólásait hallva néha már azt hihettük, hogy Eszternél betelik a pohár, de a műsorvezető angyali türelemmel viselte a megpróbáltatásokat.

Az értékelésnél mindenki megjegyezte és a pontokba is belekalkulálta, hogy Eszter jórészt bolti, készen kapható hozzávalókkal varázsolta el a társaságot. Győzi volt a legszigorúbb, ő csupán 5 ponttal jutalmazta a házigazda igyekezetét, és Rippelék 6 pontja is a praktikus, egyszerű ételeknek szólt. Szilvi és Koltai Róbert nagyon elégedett voltak, ők 9-9 pontra értékelték a vendéglátást. Valkó Eszter így összesen 29 pontot főzött össze egy este alatt.





Forrás: vacsoracsata.tv


Vacsorájának receptjei itt találhatóak

Győzike olyan helyzetben, amit nem szeret

Győzike Hajdúszoboszlóra várja vacsorára vendégeit, és zseniális, fergeteges partyval szeretné meglepni vendégeit, ha az időjárás is megengedi....




Forrás: vacsoracsata.tv


Vacsorájának receptjei itt találhatóak