2009. április 8., szerda

István Dániel megtréfálta vacsoravendégeit


Mégsem egy mirelitfiú
A szerdai Vacsoracsatában a Reflektorból jól ismert István Dániel próbálta elkápráztatni szakácstudományával a nézőket és vetélytársait.

István Dánieltől egyik celeb sem várt gasztronómiai remekműveket, mivel azt hitték, hogy a Reflektor műsorvezetője egy igazi mirelitfiú, aki a konyhából csak a mikrohullámú sütőt ismeri.

Dani sejtette, hogy vetélytársai ehhez hasonló véleményen vannak róla, ezért gondolta, egy kicsit megtréfálja őket: az előétel helyett konzerveket szolgált fel nekik. Azt hitte, ha vendégei meglátják a májkrémeket, az arcukra fagy a mosoly, ám ehelyett – Dani legnagyobb meglepetésére – olyan jóízűen elfogyasztották, mintha egy igazi gasztro különlegességet tálalt volna eléjük.

Miután a celebek elfogyasztották a konzerveket, Dániel felszolgálta az általa készített előételt (Pármai sonkába rejtett mozzarella falatok balzsamecettel), ami ugyan mindenkinek ízlett, de Andi szerint egy egyszerű készítésű, fantáziátlan étel, amit bárki el tudott volna készíteni.

A főétel (Vörösborban párolt karaj szeletek aszalt gyümölcsökkel) annak ellenére, hogy gusztusosan volt tálalva, kóstolás után kiderült, hogy kissé odakozmált, ezért Mariann inkább a tányérján hagyta a húst. Azonban a desszert (Túrós kifli málnás vaniliásöntettel) már mindenkinek elnyerte tetszését, nem csak a tálalásban, hanem ízében egyaránt.

A vacsora végén Dani elárulta, szerinte ezen a héten nem ő lesz a Vacsoracsata nyertese, ám ez egy cseppet sem zavarja.

Dániel még nem tudja, de valóban nem ő lesz a hét nyertese, mivel pontjaival nem tudta Anitát megelőzni. Jánostól ugyanis csak 7 pontot, Anditól és Marianntól 8-at és Anitától pedig 9 pontot kapott, így összesen 32 pontja van. Ez jelenleg csak a második helyhez elég.

Vajon sikerül Keleti Andreának és Falusi Mariannak megelőzni Anitát, vagy István Dánielt kitúrni a második helyről?




Forrás: vacsoracsata.tv

A vacsora receptjei ITT megtalálhatóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése