2009. április 16., csütörtök

Dobrády Ákossal együtt énekelték a vendégek Nádas György édeapjának örökzöldslágereit


Ákos húsdarálóra cserélte mikrofonját
A csütörtöki Vacsoracsatában az aranytorkú Dobrády Ákos csillogtatta meg szakácstudományát.
Ákos rezidenciája a béke szigetén található, ahol az utca zaját a tücskök ciripelése váltja fel. Otthonát egyáltalán nem zsúfolta tele bútorokkal, ahogy polcait sem ajándéktárgyakkal, de legféltettebb kincsei és kitüntetései azért helyet kaptak a falon.

Az elismert zenész semmit sem bíz a véletlenre. Főzni nem tud, de reménykedett benne, hogy édesanyja pontos receptje nem hagyja cserben, és életében először elkészít egy háromfogásos vacsoramenüt.

Előételként Pesztós cukkinis levest tálalt vendégei elé, ami annyira ízlett nekik, hogy kétszer is szedtek belőle. A háziasszonyok gyöngyszeme, Nóra azért ebben a remekműben is talált hibát. Szerinte hiányzott belőle a bors.

Ákos főétele (Chili con carne) szintén meglepően jól sikerült, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Iringó és György a saját adagjukon kívül, még a tepsiből is kikanalazott és kimártogatott mindent.

Desszertként csokis céklás brownie-t kaptak a vendégek, ami Nóra szerint már-már megalázóan finom volt.

Ákos vacsoráját, nem tornával vagy egy pohár borral zárta, hanem közös dalolással. A pár perces koncert alatt, nem csak ő, hanem vendégei is énekeltek, és most nem az ő dalait, hanem Nádas György édesapjának örökzöld slágereit.

A lányszíveket megdobogtató zenész kedves gesztusával teljesen levette lábáról Györgyöt is, így tőle 8 pontot, Nórától és Iringótól pedig 9-et kapott. Összesen 26 pontja van, és jelenleg ő áll az első helyen.

Vajon sikerül Szili Nórának Ákost megelőzni?




Forrás: vacsoracsata.tv


A vacsora receptjei ITT találhatóak.


1 megjegyzés:

  1. Miért nem lehet megnézni a videót? Az elején megy kb fél percet, majd megáll, és nem tölt tovább... Hol tudnám megtekinteni az egészet?

    VálaszTörlés