2009. január 5., hétfő

Benkő szétpukizta Horváth Éva buliját

Felháborodást váltott ki Benkő Dániel viselkedése az RTL Klub főzőműsorában, a lantművész ugyanis Horváth Éva lakásában nagyokat szellentett celebtársai orra alá. Az egykori szépségkirálynő jó vendéglátóként először visszafogta magát, de később már a könnyeivel küszködött.


A vacsoravendégek eleinte kényszeredett mosollyal, később dühösen fogadták Benkő orrfacsaró produkcióját, aki a figyelmeztetés után böfögésre váltott
Fotó: Bors



Benkő Dániel ismét kitett magáért, a lantművész Horváth Éva vacsoraestéjét tette tönkre orrfacsaró produkciójával. A hétfői adás felvételének vendégei, Soma, Falusi Mariann, Győzike, és Bárdosi Sándor egy ideig hang nélkül tűrték Dániel viselkedését, aztán elszakadt a cérna.

– Nem normális az öreg. Ilyen paraszt viselkedése csak Benkő Dánielnek lehet – kezdte Bárdosi Sándor. – Eleinte Éva nagyon lelkes volt, hiszen fűszoknyában várt minket és egy kis tánc sem maradhatott ki az estéből. A jó hangulatot teljesen beárnyékolta Dániel durrogtatása, ami nem volt meglepő tőle, hiszen a dzsungelban is folyamatosan ezt csinálta. Éva az elején szó nélkül tűrte a tapintatlan viselkedést, de aztán figyelmeztette Dánielt, aki étkezés közben se fogta vissza magát. Szegény Évát, nagyon sajnáltam, mert a szívére vette a dolgot, és rosszul viselte, hogy ilyesmi történhet az ő estéjén. Benkő Dániel nem érzi bűnösnek magát, eddig még bocsánatot sem kért Évától. – Nem szándékosan csinálom, de aminek jönnie kell, azt én kiengedem. A baj inkább az, hogy Évike lakása nagyon steril, ahol szerintem ő soha nem tesz ilyet. Persze amikor megkért, hogy hagyjam abba, akkor már csak böfögtem. Nem értem miért borult ki ettől. Ha találkozunk, majd elnézést kérek tőle – magyarázta a lantművész.

Forrás: borsonline.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése