2009. január 1., csütörtök

Igazi vacsoracsata


Nem sokon múlott, hogy Benkő Dániel is teríték legyen, amikor a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplői mérték össze tudásukat. A vacsora botrányba, és majdnem verekedésbe fulladt.

Falusi Mariann, Horváth Éva, Gáspár Győző, Soma, Bárdosi Sanyi és Benkő Dániel ugyanis ismét összecsaptak, ezúttal azonban versengésük színtere nem a dzsungel, hanem a konyha volt. Ugyan az RTL Klubon csak jövő héten indul a Vacsoracsata, de a forgatáson akkora balhé volt, hogy már kiszivárogtak információk.

Benkő Dániel mindennap gondoskodott arról, hogy – csakúgy, mint a dzsungelben – viselkedésével felbosszantsa társait. A Gáspár család nógrádmegyeri otthonában azonban addig feszítette a húrt, hogy csupán Bárdosi Sanyinak köszönhetően nem dobták ki őt az egész faluból.


Feldúltan. Önmagából kikelve ordítozott Győzike Benkő Dániellel, miközben Falusi Mariann próbálta nyugtatgatni

– A mit nálunk művelt, az egyszerűen felháborító volt. Örülhet annak, hogy nem csontoztam ki, mint egy disznót, megérdemelte volna – mesélte a Blikknek felháborodottan Győzike.

– Vendéghez méltó fogadtatást kapott, amit úgy hálált meg, hogy miután kezet fogott az öcsémmel és édesapámmal, azonnal elment a fürdőszobába, hogy lemossa magáról a cigányszagot – tette hozzá a showman, aki azt is elárulta, hogy Benkő persze mindezt nem merte a szemükbe mondani, csupán édesapja takarítónőjétől tudták meg, mit művelt a lantművész.

– Megmondom őszintén, ha Bárdosi Sanyi nem fog vissza, Benkőt a cigányok rugdosták volna végig, egészen a falu határáig – mesélte a Blikknek Győzike édesapja, idősebb Gáspár Győző. – Azt merte mondani, hogy koszosak vagyunk, miközben ő jött mosdatlanul a mi házunkba. Rettentően sértő volt a viselkedése, más cigány család abban a pillanatban agyonverte volna.

Az együtt töltött hét folyamán nem ez volt az egyetlen este, amikor Benkő kihúzta a gyufát. Horváth Éva vacsorája közben például folyamatosan szellentett és büfögött az asztalnál.

Persze maga Benkő Dániel nem gondolja, hogy viselkedése felháborító lett volna, sőt a Blikknek bevallotta, tudatosan generálta a konfliktusokat, és persze rettentően élvezte társai reakcióit.

Forrás: blikk.hu

Úgy látszik ragadós a tv2 stílusa, az RTL Vacsoracsata műsora balhésan tér vissza :)
De ha ez kell a nézőknek, akkor nincs mese...... a nézőért mindent!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése