2009. január 11., vasárnap

Győző nem haragszik Benkőre



Én a kezemet nyújtottam, de ő ellökött magától – így kommentálta Győző Benkő Dániel szombat esti viselkedését.

A salgótarjáni showman a szombati Vacsoracsatában igencsak kitett magáért. Egész nap a konyhában tüsténkedett, hogy vendégei kedvében járjon. A háromfogásos menü helyett egy igazi roma lakomával várta a Celeb vagyok, ments ki innen! műsor sztárjait, sőt Benkőnek külön menüsort is készített - a lantművész azonban ezt sem értékelte.

- Bevallom őszintén, nagyon megsértett Dániel, és nem azért, mert ok nélkül lepontozott, hanem, mert így viselkedett velem. Egész nap csak sütöttem, főztem, még a szívemet és lelkemet is belefőztem az ételekbe, és neki ez sem volt elég ahhoz, hogy kedves legyen velem. Öltönyt varrattam neki, és ő mit csinál erre? Előveszi a csomagolt elemózsiáját és jóízűen elkezd falatozni belőle. Ilyen tiszteletlennek nem kellett volna lennie!

A showman még azt is elárulta, hogy mikor felesége elmesélte, hogyan nyilatkozott róla Dániel a vacsora alatt, nem hitt a fülének.

- Miért baj az, hogy én szeretem a tisztaságot vagy az, hogy giccses a lakásom? Én ilyen vagyok, ezt szokták meg tőlem a nézők is. Nem nagyképűsködni akartam az otthonommal, hanem csak éreztetni a vendégeimmel, hogy mennyire szeretem őket, mert vendégségbe hívtam őket otthonomba, amit még nem látott kamera – mondta Győző az RTLKlub.hu-nak adott exkluzív interjújában.


Forrás: vacsoracsata.tv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése