2009. január 12., hétfő

Dzsungel hangulat Enikőnél

Hétfőn Sütő Enikő áll a sütő mellé, nála találkoznak először az egykori dzsungellakók. A viszonyok nem sokat változtak Argentína óta: Enikő Gjonni több évtizedes barátja, ám a dzsungelben, és itt is egyre inkább Keleti Andihoz húz. Pákónak Enikő teljesen közömbös, ám Enikő igen megkedvelte őt, azt nyilatkozta, számára pozitív csalódás volt a fekete fenegyerek. Oszkár pedig senkit sem szeret, de hát őt is utálják - ebben semmi újdonság.

A vacsoravendégek nyers biokajákra számítanak, de a házigazda a főételnél gondol a husoszauruszokra is. Vicces, hogy amikor a menüt olvasták a többiek, ahol előételként a Kivájt avokádóba töltött guacamole rákkal elnevezésű étel szerepelt - no ezt nem igazán értették, és Oszkárt leszámítva senki sem tudta, mi az az avokádó.

Enikő salátát csinál előételként: madársaláta mozzarellával, pármai sonkával, no és apperitifként biobor - Oszkár akad ki a legjobban az elétálalt cucctól, nem is hajlandó enni belőle, és Pákó is rosszul lesz a látványtól, majd közli, hogy ő nem kecske, hanem egy afrikai ember, aki mellesleg nem fűvel táplálkozik.

A főételnél választhatnak a vendégek, hogy húsos, vagy vega kaját kérnek. Oszkárt leszámítva (mert miért ne őt!) mindenki húst kér, így a Cool TV nagyszájúja kukoricadarával kénytelen beérni...

Időközben a biobor Pákó után Gjonniban is kiváltja a laza hatást, szeretethulláma elől nehéz menekülni.

Enikő, hogy dzsungel-hangulatot varázsoljon, gardróbjából előkap különböző tigris- és párducmintás cuccokat. Gjonni stílszerűen Rambónak, Keleti Jane-nek, Pákó tigrisnek öltözik. Pákó szerencsétlensége persze itt is megmutatkozik: mivel a teríték is tigrismintás, teszteli a tányért... A tányér úgy néz ki, mintha porcelán lenne, Pákó elkezdi vizsgálni, hogy akkor meg hogy lehet ilyen könnyű, ha porcelán. Rájön, hogy hajlítható - és eme felfedezésével egyidőben már törik is...

Szerző: Joe

Forrás: stop.hu


Kép: storyonline.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése