2009. január 9., péntek

Győzike két év után ismét megette!



Falusi Mariann vacsorája megosztotta az egykori celebtásakat. Az RTL Klub Vacsoracsata című műsorában ugyanis a Celeb vagyok, ments ki innen! első szériájának Dzsungel királynője látta vendégül a többieket, s Győzike is kifejezte elismerését.

Falusi Mariann pénteki vacsorája meglepően kezdődött. Az RTL Klub Vacsoracsata című műsorában az énekesnő sikerét azzal mérték a vendégek, hogy vajon mennyivel nyomnak majd többet az ételek elfogyasztása után, s így a vacsora előtt és után is mérlegre álltak.

Mariann lakása olyan, mintha az ember egy mesebirodalomban járna, így Győzike ízlését is rögtön elnyerte: a roma showman nem is bírt magával, mindent el akart lopni, annyira tetszettek neki Mariann csecse-becséi.

A háziasszony levese osztatlan sikert aratott, a főétele viszont Bárdosi Sanyi szerint szét volt főve, ezért a megjegyzésért persze a többiek nagyon kiosztották, hiszen szerintük az ő vacsorája ehetetlen volt. Azonban Győzikének nemcsak a Dzsungel királynőjének lakása tetszett, hanem az ételei is, sőt olyat tett, amit már egy ideje nem csinált: két év után itt fogyasztott először húst, ami Mariannak nagy elismerés volt, persze Győzőnek meg volt némi lelkiismeret furdalása.

Az ételek feketebáránya azonban a többiek szerint az énekesnő desszertje, a fekete rizs volt, Benkő Dániel szerint úgy nézett ki, mintha odakakáltak volna.

Forrás: stop.hu

1 megjegyzés: