2009. február 24., kedd

Nick Árpád, az érző szivű óriás


Nick Árpi a Vacsoracsatában megmutatta milyen is valójában.

Nick Árpi neve hallatán mindenkinek egy erős, határozott ember jut az eszébe. A Vacsoracsata keddi adásában azonban Árpi bebizonyította, hogy egy erős, zord külső is takarhat érzékeny szívet.

Már a menüsorából is észrevehető, hogy milyen kifinomult ízlése van. Előételként haltojást, pirítóst és narancsos ráksalátát, főételként sajtos tejszínes szószban sült csirkemellet sütőtökös krumplipürével, desszertként pedig zöldcitromos piskótát készített.

A gondosan kiválasztott menüsor mellett Árpi a tálalásra is odafigyelt. Előételét egy hatalmas cseréptálban szolgálta fel, ami így nemcsak látványos volt, hanem étvágygerjesztő is.

Akármennyire is próbálta a nagy erőművész leplezni izgalmát, látszott rajta, hogy jobban aggódik, mint egy világbajnoki kísérlet előtt.

Vendégeit Toldi Miklós jelmezben fogadta és petrencés rúddal terelte be őket a nappaliba. A főétel után egy házi szkander versenyre invitálta sztárvendégeit. Először Mariann és Bea mérték össze erejüket, aztán László és Attila megmérkőztek egymással.

A meglepetéseknek a szkander versennyel azonban még korántsem ért vége. A desszert után ugyanis Árpi megmutatta milyen könnyen tud a fogával elhajlítani egy vasrudat. Az est zárásaként pedig előadott egy megható dalt.

Árpi estélyét Bea és Attila 8-8 pontra, Mariann és László pedig 9-9-re értékelte.
Így összesen 34 pontja van.




Forrás: vacsoracsata.tv


Menüje itt található

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése