2009. február 27., péntek

Tahi Tóth László vágyfokozó menüvel várta vendégeit


Combok, mellek, tüzes harapások a Vacsoracsatában
Tahi Tóth László vágyfokozó menüsorral várta vendégeit, hátha szerelem szövődik vacsoráján.

A menüjét pénteki vendéglátónk a szerelem jegyében készítette, minden fogása vágykeltő anyagot tartalmazott. A vendégek fejében fel is merült a kérdés, hogy László vajon kit kivel akart összeboronálni…

Terítéke romantikus volt, vendégei nem is gondolták korábban, hogy pénteki vendéglátójuknak ilyen kifinomult ízlése van. A névre szóló mézeskalács szívek még Árpinak is tetszettek, és örök emlékként maradtak meg a szívében.

A népszerű műsorvezető üdvözlőitalként epres pezsgővel kínálta sztárvendégeit. Menüsora kifogástalan volt, így a siker nem maradt el. Főzőtudományát csak vendégszeretetével és figyelmességével tudta felülmúlni. Mariann szerint László olyan, mint egy angol úriember: megfontolt, kimért, csöndes és mosolygós.

A vacsora végét László egy szerelmes dallal zárta, elénekelte nekik a Hogyan mondjam el neked című dalt, amit annak idején egy Ki mit tud műsorban adott elő. László teljesítményét Mariann és Bea 9-9, Attila és Árpi pedig 10-10 pontra értékelték.
Így összesen 38 pontja lett.




Forrás: vacsoracsata.tv


Menüje itt található

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése